0. verzió 2019.11.17.1. verzió 2020.03.01
A szervezők indíttatása
Az előzőhöz hasonló csapatos tájékozódási kalandtúrát kívánunk szervezni a budapesti Babits Mihály Gimnázium Diáksport Egyesületének egykori és jelenlegi, valamint a Regnum Marianum katolikus közösség gimnazista és egyetemista ifjainak, felnőttjeinek. Rendezvényünk nonprofit, célunk a résztvevők – extrém körülmények (éjszaka, tájékozódás, 30-40 km megtétele) hatására kiváltott – jellem- és személyiségfejlődésének formálása, támogatása: ismét egy olyan esemény szervezése, mely életre szóló élményeket és tapasztalatokat ad, s mely elősegíti, hogy jellemében, személyiségében és döntésében erős, határozott, a magyar társadalmunkat és kultúránkat építő férfivé és nővé érjenek a versenyben részt vevő jelenlegi és régebb óta ifjaink.
Mi, szervezők – a Regnum Marianum Közösség tagjai, egykori BMG DSE tagok – korábban részt vettünk „túlélő” típusú túrákon, azon élményekhez szeretnénk segíteni az indulókat, amit anno mi magunk átéltünk: megtapasztalni a közös küzdelmek szépségeit, s az ezekből fakadó hosszú, vidám kapcsolatok erejét.
(A korábbi versenyek Túlélő néven váltak ismertté, 1993 óta összesen 22 alkalommal rendezték meg.)
A verseny időpontja
2020. március 6-7.
A verseny jellege
A II. SZTK éjszakai és nappali SZakaszokat Tartalmazó Kikapcsolódás; csapatos, gyalogos SZórakoztató Tájékozódási Kalandtúra-verseny, helyenként előre rögzített pályavezetéssel. Az állomáspontokon fizikai, illetve SZellemi, Társas, Kreatív feladatok lesznek. A verseny éjszakai része főként jelzett utakon halad, nappali SZakasza Tájékozódási Kihívásokat tartalmaz, helyenként SZenvedősnek Tűnő Kaptatókkal.
Táv
stratégiától függően 30-50 km
Program
Péntek: Utazás késő délután.
Szombat: A verseny délutánig tart, ezt követően alvási és mosdási lehetőség, valamint étkezés (ebéd/estebéd) biztosított.
Eredményhirdetés.
Hazaérkezés: legkésőbb szombat 23.00-ig.
Utazás
A benevezett csapatokat e-mailben értesítjük a találkozó helyszínéről. A rajtba való és a célból haza történő utazás költségeit mindenki maga intézi.
(Ha sok támogatást szerzünk, akkor ennek egy részét álljuk.)
A teljesárú menetjegyek összértéke (egy főnek) nem haladja meg a nevezési díjat. Az utazáshoz erősen ajánlott az utazási kedvezmény jogosságát igazoló dokumentum (ok) elhozatala és ha van, BKK bérlet.
Csomagok
A rajtig mindenki hozza magával (a buszon és/vagy vonaton) mindazt a fölszerelést, amire a hétvégén szüksége lehet. A rajtban ugyanakkor már mindazzal a felszereléssel, csomaggal és ruházattal indul el, amellyel a megadott túratávot teljesíteni fogja. Minden egyéb csomagot közvetlenül a célba szállítjuk.
Javasoljuk, hogy legyen nálatok egy-egy szemeteszsák, amibe betesztek minden célba juttatandó csomagot (hálózsák, derékalj, váltó cipő stb.), s amit feliratozva le tudtok adni a rajtban.
Étkezés
Szombaton – a célbaérést követően – minden résztvevő meleg ebédet kap az általa hozott edénybe/csajkába (érdemes mélyet hozni). Figyelem: tányért, evőeszközt nem áll módunkban biztosítani, ezért ezeket ajánlott hozni (kanál, kenőkés). Szombat estére zsíroskenyeret biztosítunk. Többi étkezést egyénileg kell megoldani.
A cél közelében van közért, de nem biztos, hogy nyitva lesz.:)
Szombat 17.00-ig a közért nyitva lesz!
A versenyre minden résztvevő tetszése szerinti ételt és italt vihet magával. Szeszesital fogyasztása mindenki számára (GYK*: 18 év felett is) a rendezvény teljes ideje alatt (GYK*: pénteki indulástól szombati budapesti érkezésig) tilos! A pontőröket szabad élelemmel kínálni, etetni – abban a megnyugtató tudatban, hogy ezért semmiféle pluszpont nem adható.
* GYK = Gyaloglók kedvéért = Értsd!
Fölszerelés
Figyelem! A kötelező felszerelések életkortól, nemtől, erőnléttől, iskolától, valamint a rendezőkhöz fűződő kapcsolattól is függetlenül mindenkire egyformán vonatkoznak. Ez alól felmentést senkinek, semmilyen okból NEM adunk. A kötelező fölszerelést a versenyen vinni kell.
Kötelező:
Csapatonként: 1 tájoló, 1 db nagyító, 1 db síp, 2 db térképtartó fólia tasak, 1 db hálózsák vagy takaró, 1 db polifoam matrac, 1 db tekercs steril géz, 2 db fásli, 1 db föltöltött (Forint egyenleg és akkumulátor) mobiltelefon, írószer, papír, 1 db mp3 fájl lejátszására alkalmas eszköz (max. 200MB szabad területre lesz szükségünk az eszközön); Android 4.0 (vagy újabb) rendszerű okostelefon (ha, nincs, kérjetek kölcsön egy Androidos mobilt)
1 db kinyomtatott versenyszabályzat (2020. 03.04-i állapot)
Versenyzőnként: 1 pár váltás zokni, 1 váltás alsónemű, 2 váltás póló, 1 váltás meleg pulóver, 1 esőkabát, 10 dl kulacs folyadékkal, 1 elemlámpa; sapka, jól láthatósági mellény
Célba: váltócipő, váltóruha
Ajánlott:
Csapatonként: powerbank, jókedv, derű, csapathimnusz (24-52 szótag) + minden, amit megfejtettetek a 2. előfeladatban.
Versenyzőnként: állandóan szedett gyógyszerek, bejáratott bakancs, tartalék elem és izzó, kesztyű;
célba: kövön alváshoz megfelelő
polifoam/derékalj/matrac/pléd, hálózsák, tisztálkodó fölszerelés, papucs
Tiltott tárgyak:
GPS (telefonon ki kell kapcsolni!), PDA, rádió, alkohol, cigaretta, bármilyen térkép (azon kívül, amit tőlünk kaptok)
A célban szükséges felszereléseket elkülönítve csomagoljátok, névvel lássátok el.
Indulók köre
2020. január 1-től nincs szabályozva, hogy egy csapatban hány hazainak kell lennie.
Hazai: Regnumiak (regnumi csapat tagja) és BMG DSE tag (volt vagy jelenlegi babitsos diákok és szakosztály tagok), illetve előbb felsorolatak közeli hozzátartozói (szülők, testvérek, házastársak).
Idegenlégiós: Se nem regnumi, se nem BMG DSE tag/hozzátartozó.
Hölgy indulók: minden hölgy induló +5%-kal növeli csapata összpontszámát, addig, amíg csapata aktív tagja. (Elindult és nem adta fel a küzdelmet semmilyen külső vagy belső kényszer, szükség hatására.) A jóváírás az SZTK versenyen elért eredményhez adódik hozzá, a végeredményben már a megnövelt érték szerepel.
Tehát:
Egy hölgy csapattag +5%
Két hölgy csapattag +10%
Három hölgy csapattag +15%
Négy hölgy csapattag +20%
Részvétel feltétele
A nevezés feltétele a 2020-ban betöltött 13. életév.
16 évnél fiatalabbak kizárólag felnőttel, vagy SZTK által jóváhagyott vezetővel indulhatnak.
Felső korhatár: 103 év. ?
Csapatok
A csapatlétszám kizárólag 4 fő. (Értsd: nem három, de nem is öt.)
Csapatnév: meglepi.
Szülői engedélyek és részvételi nyilatkozatok
A regisztráció pillanatában minden középiskolás és 18. életévét be nem töltött versenyző számára a versenyen való részvétel feltétele a hiánytalanul kitöltött és aláírt szülői engedély megküldése. A szülői engedély kizárólag az erre rendszeresített nyomtatványon küldhető be.
Szülői engedély minta [letöltés]
Akik szülői engedély leadására nem kötelezettek, azok számára részvételi nyilatkozat leadása kötelező, melyre a szülői engedéllyel azonos szabályok vonatkoznak.
Részvételi nyilatkozat minta [letöltés]
Részvételi költség
A részvételi költség= nevezési díj+útiköltség
Nevezési díj:
4888Ft/fő
Középiskolásoknak: 2888Ft/fő.
A nevezési díj magában foglalja a szombat délutáni (tömeg)szállás, a szombati meleg ebéd, hideg vacsora, a verseny alatti szállítás, az emlékpólók, a rendezői autók, a telefonok, nyomtatás, fénymásolás, papír, pontanyagok és eszközök, a terepbejárás és a reprezentáció (a pontőrök emlékpólói, utazása és szombati ebédje, vacsorája) költségeit. A nevezési díjban nincs benne az útiköltség.
A fennmaradó költségeket adományokból, pályázatokból és támogatásokból kívánjuk fedezni.
Nevezési határidő
2020. január 20.
(Legfeljebb 33 csapat indulhat a versenyen.)
Megjegyzés: A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.
A mielőbbi találkozás reményében üdvözöl mindenkit: SZTK